2010. július 9., péntek

Mascarponés csokitorta

A sacher muffin receptjéből született az ötlet. Mindenképp kellett sütnöm egy tortát abból a tésztából és persze mivel mással kombinálhattam volna össze? Hát a kedvencemmel, mascarponével ;)
Aznap csak úgy simán ízlett, de másnap, miután a hűtőbe éjszakázott... úristen, hát valami isteni lett!! Egy hónapon keresztül mindennap tudnék enni belőle, lehet hétvégén is ezt sütöm! ;) Yammi

Ja, málnát már nem mertem rakni rá, mert lassan lehet meg leszek lincselve :D


Hozzávalók:

10dkg étcsoki
10dkg margarin
2 tojás
15dkg cukor
10dkg sárgabarack lekvár
15dkg liszt
1 kiskanál sütőpor

250gramm mascarpone
1,5dl habtejszín
valami díszecske

(én málnát is ettem hozzá :)))


Elkészítés: (22cm-es forma)

A darabokra tört csokit felolvasztjuk a margarinnal, félretesszük, megvárjuk míg langyosra hűl.A tojásokat a cukorral habosra verjük robotgéppel, majd fakanállal hozzádolgozzuk az olvasztott csokit és a baracklekvárt. A lisztet elkeverjük a sütőporral és kisebb adagokban az előzőekhez keverjük.
Kivajazzuk a formát, az aljára kevés lisztet szórunk, és beleöntjük a tésztát.
Előmelegített sütőben 180fokon 25 percig süssük.
Rácsra rakva várjuk meg míg teljesen kihűl.
Keverjük el a mascarponét a cukorral, verjük fel a tejszínhabot, majd óvatosan keverjük a sajthoz.
Vágjuk két lapra a tortát.(Húú, vettem az IKEA-ban egy ilyen torta szelő szerkezetet, nemtom minek hívják, de egy kis kifeszített fém drót szeli át a tortát. Übermegagiga jóóóó! Pedig már gondolkodtam, hogy lehet visszaviszem, mert hülyeség. De nem! :))
Ha kihűlt kenjük meg a krémmel, rakjuk rá a tetejét, azt is kenjük meg a krémmel, díszítsük azzal amink épp van.
Ha képesek vagyunk rá rakjuk egy hűtőbe egy éjszakára.

Sajnos itt is sietnem kellett a fotózkodással, de ez annyira finom, hogy megbocsátok magamnak! ;)

1 megjegyzés:

Kriszta írta...

Remélem, tényleg ezt sütötted a hétvégén, mert ma bekukkantok! :-P