A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 8., vasárnap

Gombás quiche

Régóta tervbe volt már a "franciák pizzája", de mint sok más ez is váratott magára.
Ezer meg egy receptet találtam rá, hagytam, hogy leülepedjen és összekreáltam a magamét.



Hozzávalók: (26cm)

20dkg liszt
12dkg hideg vaj, felkockázva
1-2 ek. hideg víz
kevés só
1 tubus ömlesztett natúr sajtrém
1-1,5 dl tejföl
1dl tejszín
2 tojássárgája

bors
1 fej vöröshagyma
kb. 60 dkg gomba (olyaskörül lehetett :))
8 szelet bacon
15 dkg reszel sajt
petrezselyem





Elkészítés:


Addig gyúrjuk az első 4 hozzávalót, míg csinos kis cipót nem tudunk formálni belőle.
Tekerjük fóliába és hűtőben pihentessük fél órát.
Nyújtsuk ki kerek formára, majd fektessük piteformába úgy, hogy legyen pereme.
Szúrkáljuk meg a tésztát villával, fedjük be sütőpapírral és dobjunk rá sütőbabot.
180 fokon süssük 10-15 percig.
Keverjük el a krémsajtot a tejföllel, a tejszínnel és a tojássárgájával. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A hagymát kockázzuk fel, kevés olajon futassuk meg, dobjuk rá a felszelt gombát, ha már kezd pirulni sózzuk borsozzuk. (előbb ne, mert levet enged a sótól)
A szalonna csíkokat vágjuk ketté, saját zsírján pirítsuk pár percig mindkét oldalán.
A pitéről távolítsuk el a sütőpapírt, no meg persze a babokat... fektessük az aljára a szalonna csíkokat, egyenletesen osszuk el rajta a pirított hagymás gombát és öntsük nyakon a tojásos-tejszínes szósszal. Reszeljünk rá sajtot, szórjuk meg petrezselyemmel, szimplán a látvány kedvéért ugye, majd süssük addig, míg a sajt el nem kezd pirulni a tetején.

2010. szeptember 28., kedd

Római spagetti


Ha jól emlékszem így hívták a tejszínes gombás spagettit a Pizza Hut-ban amit hajdanán annyira imádtam. De ha nem így hívták az sem baj... :)

Régen, kb. 10 éve sokat kellett Pestre járnom és menet közben kajálnom valahol kuttyafuttában, ha volt a közelben PH mindig ezt ettem :))
Rém egyszerű, de naggyon finom!



Hozzávalók:

40dkg gomba felszelve
4dl tejszín
35dkg spagetti
5dkg parmezán
1ek. olíva olaj
bors
olaj
pár szál friss petrezselyem felaprítva


Elkészítés:

Főzzük ki a tésztát sós, olajos vízben.
A gombát pirítsuk meg az olívaolajon, borsozzuk, sózzuk, de csak a végefelé.
Öntsük fel a tejszínnel és közepes lángon, gyakran kevergetve addig főzzük, míg be nem sűrűsödik az ízlésünknek megfelelően. Ha kell utóízesítsük, friss borssal mindenképp.
A végén szórjuk meg felaprított friss petrezselyemmel.
Szedjük tányérra a tésztát, merjük rá a tejszínes gombát, szórjuk meg parmezánnal.

2010. augusztus 23., hétfő

Csőben sült rakott gombapörkölt


Régen volt egy jó kis rakott gombás receptem, de nem találtam, így visszaemlékezésből főztem. Persze ahogy elkészült meglett a recept, és egy kicsit más volt :D Nekünk viszont így is nagyon ízlett.


Hozzávalók:

60dkg gomba, felszelve
1 fej vöröshagyma
1 kis pohár tejföl
1 púpos ek. liszt
1 ek. olaj
2 tk. pirospaprika (por)
2 ek. paprikakrém (az enyém házi, de olyasmi, mint az erős pista, csak csemege)
3-3,5dl rizs (súlyra nemtom, mindig pohárba mérem ki :)
pár szál friss petrezselyem
5-8 dkg sajt
2 ek. zsemlemorzsa

bors


Elkészítés:

Aprítsuk fel a hagymát és dinszteljük meg egy evőkanál olajon. Adjuk hozzá a pirospaprikát, majd öntsük fel egy kis vízzel. Pároljuk fedő alatt pár percig.
Dobjuk a felszelt gombát a hagymára, sózzuk, borsozzuk, lefedve pároljuk. Adjuk hozzá a paprikakrémet, majd ha megpuhul a fedőt levéve hagyjuk elfőni a leve nagy részét. Készítsünk habarást a tejfölből, a lisztből és egy kevés hidegvízből.
Ha a gomba megpárolódott habarjuk be.
A rizst az általunk szokott módon főzzük/pároljuk meg.
Egy közepes méretű tűzálló tálba merjük bele a rizs felét, osszuk el rajt a pörkölt felét, rizs újra, pörkölt felülre. Szórjuk meg a petrezselyemmel, a zsemlemorzsával és a reszelt sajttal.
180 fokon süssük addig amíg a sajt egy kis színt nem kap, kb. 20 perc.

2010. április 25., vasárnap

Camembertes töltött gomba aszalt paradicsommal

Végre valahára felhasználhattam az antipastimat! Ez esetben ezek most itt olajban úszkáló szárított paradicsomok. Szerintem már legalább egy éve vettem, úgyhogy biztos jól összeértek az ízek :). Őszintén bevallom csak azért vettem meg, mert küllemre megtetszett. Mindig is vonzottak a boltban kapható antipastinak valók (milyen idétlen egy szó) , olyan guszta, ahogy helyes kis üvegben úszkálnak a gombák, paradicsomok és miegyebek. Bár felhasználásuk terén elég szűk látókörű vagyok, de úgy gondoltam eljött az ideje, ide most passzol.



Hozzávalók:

6 tenyérnyi nagyságú champion gomba (ez tényleg akkora volt)
20dkg camembert
8dkg pehelysonka
2db fél szárított paradicsom (merthogy ezek félbe voltak vágva :)
1,25dl tej
2 csapott ek. liszt
2ek. olaj
bors
őrölt szerecsendió
kevés olaj


Elkészítés:

A megtisztított (én lehúzom a bőrét) gombafejeket enyhén sózzuk meg kívül-belül. Hagyjuk állni kicsit, majd hirtelen öblítsük le, így jobban átveszi a sót. A sonkát csíkozzuk fel, a gombák lábikóját szeljük fel, a camembertet vágjuk cikkere, aprítsuk fel a paradicsomot.
Egy kevés olajon pirítsuk a gombafejeket mindkét oldalon 1-1 percig.
Helyezzük őket egymás mellé egy tűzálló tálba.
A sonkát és a felszelt gombát sózva, borsozva, futtassuk meg pár percig egy kevés olajon, külön-külön. Tegyük félre.
2 evőkanál olajból és a két evőkanál lisztből a tejjel együtt készítsünk sűrű besamel mártást. Sózzuk, borsozzuk és épphogy csak mutassuk meg neki az őrölt szerecsendiót. Utóbbit minden esetben javallom, hogy előbb szórjuk a tenyerünkbe, ne közvetlen az ételbe. Így elkerülhetők a kellemetlen balesetek.
Adjuk a mártáshoz a sonkát és a szeletelt gombát, forgassuk össze és töltsük meg vele a gombafejeket. Helyezzünk rá 2-3 szelet sajtot, a rések közé szárított paradicsomot.
200fokon kb 15 percig süssük, az utolsó percekben grillezhetjük.
Akinek nem bejövős az anitpastis cucc hagyja el nyugodtan.

2010. április 4., vasárnap

Tejszínes gombás palacsintametélt

Könnyű gyors vacsora és nagy kedvenc, palacsinta.



Hozzávalók:

15 dkg liszt
késhegynyi só
2 tojás
3 dl tej
1 ek. napraforgó olaj
1 púpos ek. szárított petrezselyem vagy félcsokor friss
olaj (a sütéshez)

50dkg gomba
2 szelet (1cm vastag) sonka felkockázva
1 póréhagyma felkarikázva
fél csokor friss petrezselyem felaprítva
1 ek. olaj
2dl tejszín (20%os)

bors

Elkészítés:

A palacsintához valókat összekeverjük, egy órát pihentetjük, majd 8 palacsintát sütünk.
A felkarikázott póréhagymát egy evőkanál olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, majd addig pároljuk míg a leve el nem fő.
Felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a kockára vágott sonkát, a felaprított petrezselymet és összeforraljuk.
Ha a palacsinta kissé kihűlt, kettesével feltekerjük, majd másfél centi szélesen felszeleteljük.
A tetszés szerint tányérra helyezzük a palacsintametéltet, rámerjük a szószt, kis szárított petrezselyemmel még pluszban díszíthejük.

2010. március 15., hétfő

Sajtkrémes baconos gombás levél

Kísérlet sós leveles tésztára, még sosem próbáltam. Kb. 10 perc alatt elfogyott, úgyhogy úgy érzem jól sikerült. :)



Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
1 tubus natúr sajtkrém
1 ek. főzőtejszín (magas zsírtartalmú)
2 szelet bacon
2 közpes fej gomba
fél szál póréhagyma
5dkg sajt (trappista)
bors
fokhagyma granulátum
olaj


Elkészítés:

A leveles tésztát 6 egyenlő nagyságú téglalapra vágjuk, a széleit kb. 1 cm szélesen visszahajtjuk.
A sajtkrémet a tejszínnel simára keverjük, borsozzuk és a fokhagymával ízesítjük.
A bacont, a gombát és a pórét felszeleteljük.
A tepsit egy olajba mártott ecsettel átkenjük, hogy ne ragadjon le. A tészta visszahajtott peremét megszúrkáljuk egy hústűvel, és az olajos ecsettel vékonyan átkenjük.
A tepsibe helyezett tésztát a peremét kivéve megkenjük a sajtkrémmel, majd ráhalmozzuk a bacont, a gombát, a pórét és rászórjuk a reszelt sajtot, esetleg kevés petrezselyemmel megszórjuk a díszítés kedvéért.
180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.

Ez az adag szerintem max. 2 személyre elég :). Melegen a legfinomabb.

Gombás baconos palacsintatekercs

Mindenféle palacsintát szeretek, a sósak közül ez az egyik nagy kedvencem.






Hozzávalók:

palacsintához:

12 dkg liszt
késhegynyi só
2 tojás
3 dl tej
1 ek. napraforgó olaj
1 púpos ek. szárított petrezselyem vagy félcsokor friss

olaj

töltelékhez:

3 dkg vaj
20 dkg gomba
fél dl fehérbor
2,5 dl tejszín
10 dkg bacon
3 szál újhagyma vagy 1 nagyobb póré
5 dkg sajt
1 ek. mustár

bors


Elkészítés:

A tésztához a tojásokat összekeverjük a tejjel, az olajjal, a sóval, a liszttel. Simára keverjük és beleszórjuk a petrezselymet. Kiolajozott serpenyőben 8db palacsintát sütünk.

A töltelékhez a vajat felolvasztjuk egy nagyobb serpenyőben (vagy lábosban), beletesszük a felszelt gombát, 3-4 percig pároljuk, aztán felöntjük a borral és addig főzzük, amíg a bor el nem párolog. Kevés sóval borssal ízesítjük.
Belekeverjük a tejszínt, felforraljuk, majd kis lángon besűrítjük. Beletesszük a felszelt bacont és a felkarikázott hagymát és átforrosítjuk. Hozzáadjuk a mustárt, utófűszerezzük. Ha kissé kihűlt megtöltjük vele a palacsintákat, jénaiba tesszük, kevés sajtot reszelünk rá és a sütőbe dugjuk, addig míg a sajt enyhén meg nem pirul.

Az eredeti receptet egy régi Fakanál magazinban olvastam.

2010. március 14., vasárnap

Boscaiola spagetti


Az egyik kedvenc olasz tésztám. Először évekkel ezelőtt ettem a szerintem túlzottan népszerűnek vélt Mauro nevű olasz étteremben. Már régóta fel akartam keresni a helyet, mert errefelé a déli parton legendákat zengtek róla az emberek. Kísérletem többször kudarcba fulladt, mert állandóan kígyózott a sor akármikor arra jártam. Egyszer valahonnan hazafelé tartva zárás előtt estünk be egy barátommal. Nem mondom, a kaja jó volt, a többit meg talán hagyjuk. Lehet, hogy csak nem az én ízlésem.

Szóval nem tudom, hogy pontosan ez a recept volt-e, de megpróbáltam megfőzni azt amit akkor ott ettem.




Hozzávalók:
20dkg gomba
1 csésze zöldborsó
40dkg darálthús
35dkg spagetti
olaj
bors
oregano
3dl paradicsomszósz
1dl főzőtejszín
10dkg sajt (ha sütjük)
reszelt parmezán (ha simán tálaljuk)


Elkészítés:

A darálthúst kevés olajon megpirítjuk, sóval, borssal, oregánoval ízesítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a paradicsomszószt. Néhány percig gyakori kevergetés mellett összeforraljuk és utóízesítjük.
A felszelt gombát és a zöldborsót ízesítjük, megpároljuk, majd a húshoz adjuk. A spagettit kifőzzük, tányérra tesszük, és a ragut ráhalmozzuk.
A másik verzióban a tésztát összekeverjük a raguval, jénaiba szedjük, sajtot reszelünk rá és kb. 20 percre a sütőbe dugjuk, addig süljön míg a sajt kissé meg nem pirul.


2010. március 4., csütörtök

Spenótos gombás szélesmetélt

Az összes hozzávalót imádom. :) Szintén az a kategória, amivel nem kell pepecselni, kb. 20 perc alatt kész, és nagggyon fini.


Hozzávalók:



30dkg spenótos szélesmetélt
25dgk mascarpone
20dkg fagyasztott, leveles spenót
10dkg gomba
2 gerezd fokhagyma
1dl tej
1 tojás sárgája

bors
őrölt szerecsendió
kevés vaj, olaj



Elkészítés:

A felengedett spenót leveleket és az apróra vágott fokhagymát egy kevés serpenyőben felolvasztott vajon pár perc alatt megpároljuk, közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész egy tálban félrerakjuk.A maradék vajra dobjuk a felszeletelt gombát, és enyhén megpirítjuk, szintén sózzuk, borsozzuk. Közben felrakjuk a tésztát főni a szokásos olajos, sós vízbe.
A mascarponét egy edényben szépen lassan felmelegítjük, folyamatosan adjuk hozzá a tejet, ízlés szerint kerüljön bele só, bors és az őrölt szerecsendió. Kissé felforraljuk, majd tűzről levéve a tojás sárgáját folyamatosan kevergetve hozzáadjuk. Az elkészült mártásba tesszük a spenót leveleket és a gombát, majd a végén a kifőtt tésztát, összekeverjük és máris tálalhatjuk.