2010. április 25., vasárnap

Camembertes töltött gomba aszalt paradicsommal

Végre valahára felhasználhattam az antipastimat! Ez esetben ezek most itt olajban úszkáló szárított paradicsomok. Szerintem már legalább egy éve vettem, úgyhogy biztos jól összeértek az ízek :). Őszintén bevallom csak azért vettem meg, mert küllemre megtetszett. Mindig is vonzottak a boltban kapható antipastinak valók (milyen idétlen egy szó) , olyan guszta, ahogy helyes kis üvegben úszkálnak a gombák, paradicsomok és miegyebek. Bár felhasználásuk terén elég szűk látókörű vagyok, de úgy gondoltam eljött az ideje, ide most passzol.



Hozzávalók:

6 tenyérnyi nagyságú champion gomba (ez tényleg akkora volt)
20dkg camembert
8dkg pehelysonka
2db fél szárított paradicsom (merthogy ezek félbe voltak vágva :)
1,25dl tej
2 csapott ek. liszt
2ek. olaj
bors
őrölt szerecsendió
kevés olaj


Elkészítés:

A megtisztított (én lehúzom a bőrét) gombafejeket enyhén sózzuk meg kívül-belül. Hagyjuk állni kicsit, majd hirtelen öblítsük le, így jobban átveszi a sót. A sonkát csíkozzuk fel, a gombák lábikóját szeljük fel, a camembertet vágjuk cikkere, aprítsuk fel a paradicsomot.
Egy kevés olajon pirítsuk a gombafejeket mindkét oldalon 1-1 percig.
Helyezzük őket egymás mellé egy tűzálló tálba.
A sonkát és a felszelt gombát sózva, borsozva, futtassuk meg pár percig egy kevés olajon, külön-külön. Tegyük félre.
2 evőkanál olajból és a két evőkanál lisztből a tejjel együtt készítsünk sűrű besamel mártást. Sózzuk, borsozzuk és épphogy csak mutassuk meg neki az őrölt szerecsendiót. Utóbbit minden esetben javallom, hogy előbb szórjuk a tenyerünkbe, ne közvetlen az ételbe. Így elkerülhetők a kellemetlen balesetek.
Adjuk a mártáshoz a sonkát és a szeletelt gombát, forgassuk össze és töltsük meg vele a gombafejeket. Helyezzünk rá 2-3 szelet sajtot, a rések közé szárított paradicsomot.
200fokon kb 15 percig süssük, az utolsó percekben grillezhetjük.
Akinek nem bejövős az anitpastis cucc hagyja el nyugodtan.

4 megjegyzés:

Eszter írta...

Imádom a gombát! Ez finom lehetett...a korán kelés ellnére. :-p

Samy írta...

Én is imádom a gombát, szerintem mindennap tudnék enni ! :) ez még szombaton készült vacsora gyanánt, lehet, hogy azért sikerült :)

Kriszta írta...

Hű, banyeg! Mikor meséltél róla, akkor is ínycsiklandónak tűnt, de így...!!!

Samy írta...

jópofa mi? ;)
csak sajna ilyen megagiga gombát ritkán kapni, bár egyre több a génkezelt zöldségáru... :( :)