Végre valahára felhasználhattam az antipastimat! Ez esetben ezek most itt olajban úszkáló szárított paradicsomok. Szerintem már legalább egy éve vettem, úgyhogy biztos jól összeértek az ízek :). Őszintén bevallom csak azért vettem meg, mert küllemre megtetszett. Mindig is vonzottak a boltban kapható antipastinak valók (milyen idétlen egy szó) , olyan guszta, ahogy helyes kis üvegben úszkálnak a gombák, paradicsomok és miegyebek. Bár felhasználásuk terén elég szűk látókörű vagyok, de úgy gondoltam eljött az ideje, ide most passzol.

Hozzávalók:
6 tenyérnyi nagyságú champion gomba (ez tényleg akkora volt)
20dkg camembert
8dkg pehelysonka
2db fél szárított paradicsom (merthogy ezek félbe voltak vágva :)
1,25dl tej
2 csapott ek. liszt
2ek. olaj
só
bors
őrölt szerecsendió
kevés olaj
Elkészítés:
A megtisztított (én lehúzom a bőrét) gombafejeket enyhén sózzuk meg kívül-belül. Hagyjuk állni kicsit, majd hirtelen öblítsük le, így jobban átveszi a sót. A sonkát csíkozzuk fel, a gombák lábikóját szeljük fel, a camembertet vágjuk cikkere, aprítsuk fel a paradicsomot.
Egy kevés olajon pirítsuk a gombafejeket mindkét oldalon 1-1 percig.
Helyezzük őket egymás mellé egy tűzálló tálba.
A sonkát és a felszelt gombát sózva, borsozva, futtassuk meg pár percig egy kevés olajon, külön-külön. Tegyük félre.
2 evőkanál olajból és a két evőkanál lisztből a tejjel együtt készítsünk sűrű besamel mártást. Sózzuk, borsozzuk és épphogy csak mutassuk meg neki az őrölt szerecsendiót. Utóbbit minden esetben javallom, hogy előbb szórjuk a tenyerünkbe, ne közvetlen az ételbe. Így elkerülhetők a kellemetlen balesetek.
Adjuk a mártáshoz a sonkát és a szeletelt gombát, forgassuk össze és töltsük meg vele a gombafejeket. Helyezzünk rá 2-3 szelet sajtot, a rések közé szárított paradicsomot.
200fokon kb 15 percig süssük, az utolsó percekben grillezhetjük.
Akinek nem bejövős az anitpastis cucc hagyja el nyugodtan.