2010. március 28., vasárnap

Epres-krémes

Mostanában kilószámra veszem a mascarponét, úgyhogy azon kezdtem gondolkodni, hogy lassan fel kellene vennem a kapcsolatot valami közeli gyártóval, mert ha így megy tovább még a végén elszegényedek. :)
Hiába, imádom ezt a finom tejszínes krémet...
Ezt a receptet egy epres Panna Cotta képe ihlette meg.





Hozzávalók:

500gr mascarpone (szobahőmérsékletű)
2 doboz eperkonzerv
24 db piskóta korong vagy 8db babapiskóta
2 tojássárgája
4 ek. cukor
méz
tejszínhab
csokiöntet


Elkészítés:

Csepegtessük le az epret, tegyünk félre négy szemet. Rakjuk egy kisebb lábosba, törjük össze villával, szórjunk rá 2 evőkanál cukrot és főzzük darabos szósszá (5-6 perc). Tegyük félre hűlni.
A piskótákat helyezzük a pohár aljába, öntsünk rá a konzerv levéből egy keveset, hogy megpuhuljon.
A tojások sárgáit verjük habosra 2 evőkanál cukorral, majd keverjük bele a mascarponét. Adjunk hozzá 5-6 evőkanállal az eper levéből, és 5-6 evőkanállal az elkészült szószból, majd ízlés szerint mézzel édesítsük.
A piskótákra helyezzünk 2-2 evőkanállal az eperszószból, majd ennek tetejére osszuk el a mascarponét, a tetejére pedig a maradék szósz kerüljön.
2-3 órára tegyük hűtőbe.
Tálalás előtt tegyünk 1-1 szem epret a közepére, majd nyomjuk körbe tejszínhabbal, locsoljuk meg csokiöntettel.

Nincsenek megjegyzések: